|
UNEP Magyar Nemzeti Bizottság (HUNEPCOM) |
Hunepcom Honlapra |
UNEP Magyar Nemzeti BizottságElnökségi Ülés Emlékeztető2000 december 11. 14-16 óraELTE-ÁJKRésztvevők: Baka Éva - Kommunikáció PR munkacsoportBándi Gyula - ElnökCsepregi István- Elnökségi tagHibbeyné Joó Márta - Környezetvédelem finanszírozása munkacsoportIncze Attila - Elnökségi tagKállai György- Elnökségi tagPerczel György - Elnökségi tagSzekér Klára (Illés Zoltán képviseletében) - Elnökségi tagSzlávik János - Local Agenda 21 munkacsoportVerrasztó Zoltán - Környezeti információ munkacsoportNapirend:
Bándi Gyula köszönti a megjelenteket és megnyitja az ülést. Az első napirendi pont szerint beszámol a 2000 december 7-8-án Genfben tartott Nemzeti Bizottságok éves találkozójáról. A UNEP a Nemzeti Bizottságoknak intermedier szerepet szán, így próbál közelebb kerülni a közvéleményhez, egyszersmind a helyi döntéshozókhoz. A legtöbb Nemzeti Bizottság Európában alakult, az Európai Regionális Iroda kezdeményezésére. A Bizottságok formailag nem kötöttek, jogi státuszok országonként változik. A legtöbb helyen társadalmi szervezetként működik, egy meglévő szervezeten belül, hasonlóan a magyarhoz. Főleg Kelet-Európára jellemző, hogy kormányzati, vagy kormányzathoz közel álló intézmények lépnek fel Nemzeti Bizottságként. Földrajzilag nem értelmezhető a közép-ázsiai FÁK országok európaiként való feltüntetése. Különösen aggályos a FÁK utódállamok együttes régióvá emelése. A Genfben jelen lévők közül talán magyar bizottság valósítja meg leginkább azt az össz társadalmi részvételi rendszert, melyet a UNEP határozatatiban kívánatosnak tart, de amelyet úgy tűnik nem vesz túl szigorúan. A megbeszélésen a legfontosabb tartalmi elem a Rio+10 konferencia előkészítését szolgáló folyamat volt. Ezt szolgálja a 2001 februári UNEP Kormányzótanács Ülés Nairobiban. A konferenciát valószínűleg Johannesbugban tartják 2002-ben. Kievben 2003-ban a Környezetvédelmi Miniszteri találkozó kerül megrendezésre. A UNEP szorgalmazza, hogy a Nemzeti Bizottságok vegyék fel a kapcsolatot a kormányzati szervekkel és próbáljanak bekerülni országaik hivatalos delegációiba ezeken az eseményeken. A Bizottságok számára e célból központi forrás nem lesz elérhető. A témák között felmerült a közlekedéssel, környezet-egészséggel kapcsolatos nemzetközi egyezmények bevezetése, a stratégiai hatásvizsgálat, a jogkövetés, kikényszeítés, a felelősség kérdése. Fontos feladat a globális problémák megismertetése a közvéleménnyel. Külön kiemelték a helyi fenntarthatóság kérdéskörét, mely egybevág a Magyar Nemzeti Bizottság által létrehozott munkacsoport témájával. A Bizottságok legfontosabb szerepe a társadalmi párbeszéd kialakítása lenne a fenti témák megvitatására. A vita eredményei azután szükséges lenne az említett globális konferenciák elé tárni. Sajnos ehhez formálisan a Nemzeti Bizottságoknak nincs jogosítványuk, minden esetben a kormányoknál kell lobbizni a vélemények továbbítása érdekében. Az ülésen összeállított két oldalas Munkaprogram jobbára általánosságokat tartalmaz. Felmerül a közép-európai szubregionális együttműködés fontosságát. A nemzetközi szervezetek "elhaladtak" kelet felé, Közép-Európára csak akkor fognak figyelmet fordítani, ha együttesen lépünk fel. Például szervezhetnénk tematikus szubregionális munkacsoportüléseket, ahol egy-egy témát tekintenének át a résztvevők az érintettek széles körének bevonásával. A munkacsoport vezetők beszámolója: Környezeti Információ: Verrasztó Zoltán szerint az alapkérdés a környezeti információ fogalmának meghatározása, e nélkül a továbblépés nem lehetséges. Kéri a Bizottságok reagáljanak levelére, melyben ezt a kérdést részletezi. A Bizottság véleménye az, hogy ilyen jellegű kérdések megvitatására a munkacsoport által javasolt fórum a környezeti információról adhatna teret. Lehetséges, hogy a fórumon nagyobb súllyal merülne fel a meglévő adatokhoz való hozzájutás praktikus kérdése. Kommunikáció, PR Baka Éva kiemeli, hogy nem a UNEP-et, vagy a Nemzeti Bizottságot kell népszerűsíteni, hanem a kérdéseket felvetni. Fontos lenne egy információs szolgálat létrehozása, mely egy könyvtárból és egy honlapból állhatna. Kapcsolatot lehetne keresni a környezeti neveléssel foglalkozó szervezetekkel, a kerettantervek készítőivel. Az újságírók (KÚT, MÚOSZ) számára szakmai háttéranyagokat szolgáltathatnánk, a helyi problémák globális kontextusba helyezése érdekében. Konkrét kiadvány tervként felmerült a GEO2000 jelentés és a Pachamama című gyerekeknek szóló kiadvány. Ehhez a munkacsoport szerint az üzleti szférából is lehetne támogatókat toborozni. Felmerült a munkacsoportban egy tematikus kiadványsorozat indítása is. A Rio+10 folyamat népszerűsítése rögtön adja magát témaként. A munkacsoportban felmerült, hogy a meglévő hazai forrásokhoz ne kreáljunk egy új igényt, derítsük fel az üzleti szférát, mint lehetséges donort. A Bizottságban ellenvéleményként elhangzott, hogy a közcélú pénzek felhasználásának hatékonysága nagyon alacsony, a Bizottság ezt programjaival emelni tudná. Ilyen szempontból nézve a meglévő források jobb felhasználása is pozitív elmozdulást jelent. Az üzleti szféra eléréséhez személyes megkeresés kell, vezérigazgatói szinten. Úgy tűnik azt a célt támogatják, ami PR-ként felhasználható. A UNEP név még nincs lejáratva, jól eladható. Finanszírozás: Hibbeyné Joó Márta összefoglalójában kiemelte, hogy a munkacsoport útkeresés szakszánál tart, ami nélkül végül nem is lehet eredmény. A sokszínű csoport tagjai természetesen különbözőképpen látják a helyzetet, de bizonyos pontokon egyetértés van. A munkacsoport javasolja az EURONATUR kérdőíves felmérés megvalósítását, mellyel a kereskedelmi bankok környezeti teljesítménye mérhető. A munkacsoport tagjai egymás anyagait áttanulmányozzák és közösen véleményezik. Fontos a Szécheny terv véleményezése. Az EU szakértők már most vizsgálják, hogy a fenntartható fejlődés elemei hogyan épülnek be a vállalkozás politikába.. Az EU szabályozás változása a parancsol és ellenőriz módszertől a kooperatívabb szabályozás irányába fontos. Az EU szakértők is nyitottak a véleményekre. A UNEP súlyánál fogva ez a munkacsoport a platform teremtést tűzi ki céljául, hogy az érintettek párbeszédet folytassanak. Az is nagy eredmény, ha a szakértők a vezetőik felé megfogalmazhatják álláspontjukat Nemzeti Bizottságként. Local Agenda 21: Szlávik János beszámolt arról, hogy a program beindult több ponton az országban. Az első eredmények után szeretné a munkacsoportot összehívni. A munkaterv elemei:
Az Elnökség úgy határozott, hogy áprilisban tartja következő ülését, melyen a fő cél a júniusi Bizottsági ülés előkészítése lesz. Budapest, 2000-12-11
Email a titkárságnak!
Hunepcom Honlapra
EMLA honlap |